Fogadjunk, hogy dögunalom a honlapja !

Na jó, ha nem is dögunalom, érzi, hogy valami nem stimmel.

Esküszöm Önnek, igyekszem minél rövidebb lenni. De annyira szeretek írni, és olyan jó(nak tűnő) gondolatok jutnak eszembe, hogy nem lesz egyszerű…

Szóval, ott tartottunk, hogy dögunalom.
Hogy konkrétan mi nem jó a mondataiban, arról fogalma sincs, hiszen Ön üzletember, nem író, nem szövegíró, és nem reklámszövegíró.

Tudja, hogy nem jó a szöveg stilisztikája (a beadvány szerkesztése, a szakdolgozat szószerkezete, a szövegek sorrendje, a termék-, vagy cégismertető, a reklámszöveg, a szórólap, stb.), mert az ösztöne ezt súgja, és azért sem, mert a látogatottság, a megrendelés nem tervei szerint alakul.

Mostanában egyre jobban azt érzi, hogy káosz uralja a dolgokat, és Ön profi szinten ismeri már a fejfájás-csillapító gyógyszereket.

Ezért elege van, most itt ül „előttem”, és keresi a megoldást.

Jól teszi! Akkor még nincs minden veszve, még van megoldás!

Mert a megoldás én vagyok.

Az én tapasztalatom, tehetségem, emberismeretem, empátiám, időm, az írás, a szövegírás iránti szeretetem, elkötelezettségem, az állítólagos művészi vénám, maximalizmusom, szerénységem :) kell Önnek.

Nekem meg Ön.

Minden adott a közös munkához.

Ön a tettek embere, én meg tudok szöveget írni!

Kedves leendő üzletfelem, itt kellene következnie először annak, hogy iratkozzon fel, és ingyen kap valamit, vagy az első x megrendelő, vagy most ennyiésennyinapig töltheti le…
Nálam azonban ezek a pszichológiai marketingfogások elmaradnak.
Ugyanis, Ön megoldást akar, le akarja venni válláról a szövegírás terhét, az pedig tudjuk, hogy ingyen nem elérhető…

A sikerért áldozatot kell hozni!

Miként, és hogyan képzelem, hogy üzlete sikeres legyen?

szövegírás, weblapszöveg, reklámszöveg, szövegek, szöveg

Nézzük!

Időnként muszáj megújulni, reformizálni, különben nincs fellendülés! Jó szöveg, szövegek kellenek!

Romboljuk le, építsük újra, újítsuk fel! Weblapszöveg? Reklámszöveg? Szórólapszöveg? Marketingszöveg? Rajta! Betűt keverek, szavakat rakok, állni fognak a szöveg - falak! Milyet szeretne? Csillogó-villogó sorokat, hogy belekáprázzon a szem, amire megálljon a látogató, és azt mondja: ez kell nekem!

Titokzatos mondatokat, benne rejtett zugokat, tele talánnyal, misztériummal, hogy vevője kíváncsiságát felkorbácsolja,  felcsigázza? Hogy mindaddig keressen - kutasson, míg nem talál kedvére valót az Ön kínálatában?

Csupa üveget, ahol minden átlátható, semmi nem talány, minden egyszerű, átlátható és világos, így adva el az Ön termékét?

Esetleg buját, párával teltet, hogy az ember hóna alól csorogjon a víz, miközben olvassa? Fülledtet, fullasztót, hogy belekábuljon, aki arra jár, így nyerve meg őt Önnek?

Elég lesz egy „sima” natúr üzlet is, ahol a minimalizmus az úr?

Nem, dehogy beszélek félre kedves látogatóm!

én magam vagyok a

 

pipa tervező,

pipaaz építész,

pipaa kivitelező,

sőt! Még ki is takarítok magam után.

Hogy hogyan?

Szavakkal. Szöveg születik-üzlet születik!

A szavaknak hatalmas ereje van!


A szavakkal lehet rombolni, és lehet építeni.

Fel lehet egy üzletet, egy marketingkampányt építeni szövegírással, hatékony szövegírással, hogy az viruljon.
Bizony, az Ön üzletét is fel lehet építeni, fel tudom építeni, pusztán fogalmazással, szöveggel, marketingszöveggel, ütős, hatásos mondatokkal, hogy az legyen, aminek lennie kell:

Reklámnak, hirdetésnek, amit nem csupán szívesen olvas a vásárló, hanem meg is mutatja; IGEN! Az Ön terméke kell neki, és IGEN, Öntől kell megvásárolnia!

Szöveg, szövegírás... Egy hatékony, “eltalált”, meghökkentő szöveg, weblapszöveg, reklámszöveg úgy vonzza a látogatókat, megrendelőket hogy “elkopik a kilincs”. Azonban elég pár rossz mondat, és puff, durr, csörr! - leomlott egy birodalom…

szövegírás, weblapszöveg, reklámszöveg, szövegek, szöveg
Képzelje el!

Beinvesztált egy csomó pénzt, időt, munkát, és megy a kukába az egész, vagy viszi a bank…
Ha csak rajtam múlik, ez nem fordulhat elő.

Szövegírás,  weblapszöveg,  reklámszöveg!

Ugye tudja Ön is, hogy hatékony hirdetés, promótálás nélkül az üzlet már az elején elbukhat?
Azt is tudja, hogy egy logó, pár kép, és halott, néma szöveg nem elég?!

Én is kellek!

Nekem semmi nem akadály, legyen az:

bullet   hatékony reklámszöveg,
bullet   termék-, vagy cégismertető,
bullet   honlapszöveg,
bullet   szórólapszöveg,
bullet   szlogen,
bullet   vers,
bullet   ünnepi köszöntő,
bullet   meghívó,
bullet   prezentációs szöveg,
bullet   műsorszöveg,

sőt, a szomszédnak kéretlen levél - akár versben mondva el. :)

 

Lássunk más buktatót is.

Nem látogatják az oldalát, mert a keresőkben meg sem jelenik?
Vajon miért?

Kulcsszavak…

Közreműködésemmel a kereső első oldalán, ott is az elsők közt láthatja viszont magát.

Nem ígérem ezt az első héten, sőt, a másodikon sem, mert csodák nincsenek...
Mindenhez idő kell.

A weblapszöveg azonnal “útra kelhet”, de a robotok nem biztos, hogy minden nap cirkálnak.:)

 

Vagy itt egy másik lehetőség a csődre:

Látogatják az Ön oldalait, üzleteit. Egy ideig.

De aztán egyre fogynak a látogatók.

Miért is?

Csupán azért, mert elfeledkezett róluk, vagy azt gondolta, a lap él magától.

Pedig nem.

Kedves üzlettársam, az ügyfelekkel tartani kell a kapcsolatot, még ha nem is vásároltak egyelőre semmit. Majd fognak!


Mikor is fognak vásárolni?

Ha Ön nem feledkezik meg róluk. A fogyasztónak látnia kell, hogy Ön törődik vele, hogy a szíve csücskében folyamatosan van számára hely. És ezt bizony értésükre kell adni.

Mindennek terhe szintén nyomhatja az én vállamat, miközben Ön nyugodtan foglalkozhat azzal, amihez igazán ért. Az üzlettel.
Én közben szintén azzal foglalkozom, amihez értek, mert a szövegírás az én kompetenciám.

Ne feledje szlogenemet:

Jó szöveg - életre kelti üzletedet!

Hogy mennyiért lehelek életet az Ön üzletébe?

Ez attól függ… Ahhoz képest, hogy mennyit veszthet, nem vagyok drága.

Ha konkrét kérése van, keressen az alábbi email címen:

anna@szovegem.com

Üdvözlettel:

alairas

Dezső Anna
anna@szovegem.com
06-30-5389315